Egykori tököli kézilabdás sztárok
a világbajnokságról

Óriási érdeklődés mellett zajlik a Svédországi Kézilabda Világbajnokság. A magyar csapat jól szerepelt, továbbjutott csoportjából, de még nagy csaták megnyerésére van szükség az olimpiai részvételhez vezető úton. Egykor Tökölben játszó két világválogatott, Kovács Péter és Szilágyi István értékeli és latolgatja az esélyeket.

Kovács Péter:
A németek ellen erőn felüli teljesítményre lesz szükség!

Amire Svédország férfi kézilabda válogatottja legyőzte Horvátországot (29-25), a XX. század legjobb magyar férfi kézilabdázójának megválasztott Kovács Péter éppen megérkezett csapatával Debrecenbe. Az ok: hétfőn komoly felkészülési mérkőzést szeretne játszani a BL-nben a legjobb nyolc között érdekelt romániai bajnok, a Valcea a DVSC gárdájával.

- A Baia Mare (Nagybánya) együttesével szemben 39-25-re nyertünk, de ez nekünk kevés igénybevételt jelent. Ezért is kerestük az alkalmat arra, hogy a Lokival megmérkőzhessünk hétfőn este 18 órakor. Két hét múlva ugyanis már hazai pályán, a BL-ben kell játszanunk, méghozzá mindjárt a Podgorica ellen. Ez a klub az egyetlen, amely még nem vesztett meccset a BL eddigi csatározásai során, és valóban félelmetes játékerőt képvisel. Ez azonban egyáltalán nem érdekli a klubom vezetőit, akik számára csak és kizárólag a győzelem az egyetlen, elfogadható eredmény. Már most hihetetlen nyomás nehezedik a csapatomra.

- Ezek szerint a férfi kézilabda Vb történéseivel nem tud annyit foglalkozni, amennyit esetleg szeretne.

- Ez az adott helyzetben természetes, hiszen a munkám az első. Azért el-elcsípek egy-egy meccset. Így a magyar válogatottat Izland, Japán és Ausztria ellen is láthattam. A franciákkal vívott hatvan percről viszont csak feleségem (Strasszer Mária, korábbi válogatott játékos) beszámolójából értesültem.

- Ön kilenc évig (1984 és 1993 között) játszott a német Bundesliga csapataiban, így valóban jól ismeri a hétfő esti ellenfelünk, Németország legjobbjait.

- Ezt vállalom, s mindjárt hozzá is teszem: a mostani legjobbjaik szerényebb erőt képviselnek a korábbi években megszokottnál. Az viszont most is az erősségük, ahogyan egy-egy feladatra rá tudnak koncentrálni. A küzdőképességük példa értékű, erre nekik a Bundesligában hétről hétre, kettős fordulókon van szükségük. Évente legalább huszonöt olyan klubmeccset játszanak, amelyek csak a legszorosabb végküzdelemben dőlnek el, miközben minden pályán lévő játékos az utolsó szikra energiáját is mozgósítja a siker érdekében. Az ott játszó magyarok - Ilyés Ferenc, Mocsai Tamás - pontosan tudják, hogy ez mit jelent a gyakorlatban.

- Ezt a hihetetlen győzniakarást megtapasztalhattuk az Izland elleni összecsapás során is. Bizonyára ellenünk is hasonlóan állnak majd hozzá. A kérdés az, miben bízhatunk hétfőn este a németek ellen?

- Csak akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha harcosságban is felvesszük velük a versenyt. Perez beállítása mindenképpen erősítést jelenthet, de az esetleges sikerhez a csapat minden tagjának erőn felüli teljesítményt kell nyújtania.

A tét nélküli összecsapás előtt először arról kérdezte a SamsungSport Ausztria egyik legjobbjának, Szilágyi Viktornak édesapját, az egykori 227-szeres magyar válogatott, az Alsó-Ausztria fővárosában, St. Pöltenben élő Szilágyi Istvánt, vajon miért teljesít ez alkalommal halványabban az osztrák válogatott?

- A 2010-ben, Ausztriában megrendezett Európa-bajnokságon mutatott igen eredményes játék (legyőzték Szerbiát és Oroszországot is!) után az osztrákoknak mindenképpen csalódás ez a mostani teljesítmény, aminek nagyon egyszerű oka van. A válogatott gerincét adó hat játékos a német Bundesliga sorozatából "holtfáradtan" érkezett vissza Szilveszter napján. Ezt követően a válogatott edzője pihentetés, regenerálódás nélkül, hatalmas mennyiségű munkát végeztetett velük. Ráadásul a meccseken nagyon keveset cserélt, így nem is csoda, hogy a vártnál gyengébben játszik az együttes.

- Ön ezek szerint másképp csinálta volna, s lett is volna rá lehetősége. Miért nem vállalta a kapitányságot?

- Két alkalommal is felkértek, feltehetően a két évtizedes, elég sikeres, itteni edzősködésem alapján, amelynek során Tullnban és Kremsben is bajnoki- és kupasikereket harcoltam ki csapataimmal, s jelenleg is első helyen állok a kremsiekkel a rájátszás kezdete előtt. Ha a fiam nem tagja 2001-től a válogatottnak, bizonyosan elfogadom az ajánlatot, de nem akartam a fiam főnöke lenni. Ám ha ő lemondja a válogatottságot és ismét felkérnek, akkor élni is fogok vele.

- Ez a bizonytalan jövő. Az viszont biztos, hogy ma délután Magyarország - Ausztria mérkőzésre kerül sor.

- Személyes szerencsém, hogy nincs tétje a találkozónak, így nyugodtan, hátradőlve nézhetem végig a meccset. Az osztrákok mindenképpen presztizs kérdést csinálnak a találkozóból, ezért biztosan nagy küzdelemre késztetik majd a magyarokat, akiknek elsősorban a védekezése nyerte el a tetszésemet.

- A korábbi mérkőzéseket is megnézte?

- Igen, és alapvetően pozitív benyomások értek magyar oldalról. Az izlandi találkozót leszámítva - ők összeszokottabbak voltak, végig irányítottak - kellemes dolog róluk beszélni. Ahogyan a norvégok ellen visszahozták a reményt, az egyenesen szenzációs volt. Ha valakit kiemelhetnék, az mindenképpen a kapus, Mikler Roland, aki ezen a tornán megalapozta helyét a válogatottban.

- Ha előbbre néz, mit vár a középdöntőtől?

- Az eddig mutatott lelkesedést megtartva, Perezzel erősítve, bízom a jó játékban. Hogy ez mire lesz elég, azt már sokkal nehezebb megmondani. A francia-német-spanyol hármasból a franciák vannak a legjobb formában, a magyaroknak viszont éppen ellenük szokott jól menni.

- Kit vár a malmői Vb-döntőbe?

- A franciák vagy a horvátokkal vagy a dánokkal kerülhetnek szembe.

- A Tökölről indult és a Ferencvárosban kiteljesedett Szilágyi István gyakran jár haza, Magyarországra?

- Igen. Legutóbb éppen szülővárosom, Tököl díszpolgára lettem, ahol ugyan az egyik legjobb barátom, Hoffman Pál polgármester kicsit neheztel rám. Nyugdíjas éveimet ugyanis mindenképpen otthon képzelem el, de nem Tökölön, hanem Dabason, ahol már házat is építettem. Ott tanár ugyanis a másik fiam, s nekem a család közelsége a legfontosabb.

Szöveg: Jocha(Press) Károly