„Szent Istvánnak köszönhetjük a keresztény hitet és a keresztény Magyarországot”

Hoffman Pál polgármester ünnepi beszéde 2022. augusztus 20-án.

 Tisztelt Emlékezők!

Szent István napja Nagy Lajos király óta egyházi ünnep. Valószínű, hogy ebben az időben a János nevű plébános Tökölön is emlékezett a templomban, hisz 1332-ben a pápai tizedjegyzék már megemlíti Tökölt.

1771-ig egyházi ünnep volt. XIV. Benedek pápa kihagyta az ünnepek közül, de Mária Terézia abban az időszakban, amikor a vörösmárvány oltárt ajándékozta Tökölnek, elrendelte a jeles nap megtartását. Nemzeti ünneppé tette. Ekkor hozták Budára Szent István kézfejét, amelyet ettől kezdve augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

1848 után betiltották az ünnepet, mert Szent István életműve a független magyar állam jelképe is volt. A magyar nép hosszú ideig nem tarthatta meg legfontosabb emléknapját. A magyarság a kiegyezés idején kapta vissza az ünnepet. A két világháború között Trianon miatt az erős államiság és a nemzeti egység jelképe is lett. A kommunista rendszer 1947-ig engedte az ünnepet, de vallási és nemzeti tartalma helyett később az új kenyér meg az alkotmány ünnepeként engedélyezték, megszüntetni azonban nem merték. A rendszerváltoztatás után Szent István Napja a régi rangjára emelkedett.

Szent Istvánnak köszönhetjük a keresztény hitet, a keresztény Magyarországot. Sikeres tevékenységének alapja, hogy amikor Magyarországért munkálkodott, Isten országáért is küzdött.

A magyarság kapcsolata az Égi Édesanyával évezredes. Mária iránti mélységes tiszteletünk egész történelmünkön átsugároz. Igaz ez Tököl történelmére is. A Himnusz mellett a Boldogasszony anyánk ének forrósította fel leginkább szívünket a templomban.

Szent István felajánlása után már több mint ezer éve fohászkodnak Máriához a magyarok, mi mai tököliek, és elődeink is.

Nehéz időket élünk. De ismerjük a mondást: „A Jóisten senkinek a vállára nem tesz nagyobb terhet, mint amit elbír. Ha mégis, segítőtársat is ad mellé, aki segíti vinni a keresztet.”

Boldogasszony anyánk, Szűz Mária segítségével mindig megmenekülhetünk.

Szent István napján büszkeséget és intelmeket kapunk napjainkra is. Ez az ünnep magába sűrít mindent, amit a globalista világ, az ateista közönség képtelen elfogadni.

Mi az, hogy István király Szent – mondják. Mi az, hogy évezredes múlt? Mi az, hogy nemzeti egység?

Szerintük ez az ünnep azzal, hogy egyszerre vallási és világi esemény, megosztja az embereket.

Döbbenetes, hogy Szent István életművét, példájának üzenetét egy olyan országban kell felmutatni, ahol egy agresszív kisebbség szerint. „Isten halott”; „ A Nemzet kitaláció”; „A család fölösleges”.

Ki kell jelenteni, hogy nem az osztja meg a nemzetet, aki ragaszkodik gyökereihez, kereszténységéhez és magyarságához, hanem aki mindezt megtagadja. Most is, mi is döntési helyzetben vagyunk. Nagy erők mozdultak meg az ország eltiprására. Feladatunk a Szent Istváni hagyományokra építve Tököl felemelésével Magyarországért fáradozni és szolgálni Isten országát.

A mai megemlékezés erősítse a nemzet sorsa iránti felelősségünket.

Szabó Lőrinc sorai figyelmeztetnek bennünket: „Hazám, boldogtalan Európa, ha túléled a harcok végét, elbírod-e még Te az Istent, a Szeretetet és a békét.”

Világszínvonalú együttesek Tökölön

Még nem teljes az augusztus 20-i ünnepi hét értékelése, de a közönség véleménye már most összegezhető.

Egyértelmű sikert arattak a családi programok, ahol szülők és gyerekek közösen zárták a nyarat. Még az ínyenc várakozásokat is kielégítették a felnőtt előadások. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes nagyszerű estje felidézte a Covid előtti időszak felszabadult nemzetköziségét, s világszínvonalú volt a Pál István „Szalonna” és Bandája, a Fricska Együttes, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, a Jászság Népi Együttes, az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, a Boban Markovic Orkestar és a Budapest Bár programja is.

(Fugerth fotó)

Méltóságteljes Szent István napi megemlékezések

A délutáni teltházas gyermekkoncertek után többszáz érdeklődő kísérte figyelemmel a Szent István napi tököli ünnepséget.

A Himnusz közös eléneklését követően a hagyományoknak megfelelően Hoffman Pál polgármester tartotta az ünnepi megemlékezést. A Brunner Márta és Lázár Csaba által színpadra vitt verses, énekes összeállítás ugyanúgy elgondolkodtatta a nézőket, mint a megemlékezés.

Az esti program sikere garantálható volt, hiszen a tököli gyermekek és felnőttek énekes, táncos fellépései mindig élményt jelentenek.

A jó időnek köszönhetően a tökölieket látványos programzáró tűzijáték kápráztatta el.

A katolikus templomban Brezina Károly plébános úr a szentmise keretében áldotta meg az új kenyeret, s emlékezett meg a Szent Istváni életmű jelentőségéről. A hívek a szentmisét követően hangulatos agapéval zárták az emlékezést. A város vezetés nevében az új kenyeret Gergics Illés alpolgármester a hagyományos „kenyér kereszt” után szegte meg.

(Fugerth fotó)

Boldogság és öröm az eskütételen

2022. augusztus 11-én ünnepélyes keretek között Hoffman Pál polgármester előtt tett állampolgársági esküt Racila Nicoleta.

Hoffman Pál polgármester elsőként gratulált az új magyar állampolgárnak. A baráti beszélgetés során Tökölön töltött éveik sok érdekes pillanatát elevenítették fel. Édesanyjával felidézték Magyarországra kerülésüket, s a lakótelepi óvodához és iskolához kapcsolódó emlékeiket.