Új beiratkozási rend

Elindultak a nevelési intézmények, a gyermekek jó körülmények között nevelkednek. A Napsugár Óvodánál már most elkezdődtek az előkészületek, mert tavasszal a felújítás megkezdésekor közel 100 gyermek elhelyezéséről kell gondoskodni legalább egy éves időszakra, amíg a munkálatok tartanak.

Minden gyermeket fel tudunk venni a bölcsődébe és folyamatos a beszoktatás. Az egyéb nevelési intézményekbe, óvodákba is fel tudunk venni minden gyermeket. Ez a környezetünkben lévő településeken nem természetes, vannak olyan települések, ahol magánbölcsődékben, óvodákban vásárolnak férőhelyeket havi 30-40 eFt összegben gyerekenként. Több tízmilliót költenek, mert a megfelelő körülményekkel nem rendelkeznek. A Minibölcsőde elindulásánál tapasztalat, hogy a beszoktatás folyamata lassítja a férőhelyek feltöltését, de év végére teljessé válik a férőhely kihasználás. A jegyző asszonnyal és az intézmény vezetőjével arra törekedtünk, hogy a szülők pontosabb igény meghatározását érjük el egy új beiratkozási rend kialakításával, mely napirend a legutóbbi bizottsági és testületi ülésen szerepel. A Szociális és Egészségügyi Bizottság ezután is 30 napon belül elbírálja a kérelmeket.

 

Elsődleges célunk a környezet természetes állapotának megtartása

Motocross közösség keresett meg, hogy az önkormányzattal együttműködve szívesen takarítanának azokon a területeken, amit használnak. Tájékoztattam őket, hogy önkormányzati csatlakozás nem lehetséges ehhez a kezdeményezéshez, mert ezeken a területeken nincs helye technikai sportoknak. A természet védelme és a motoros sportok működése egyeztetést igényel. A teljes Dunapart csak Tökölön nyitott. Ez annak köszönhető, hogy 1991-ben a vagyonátadáskor a Nyári-gátat önkormányzati tulajdonba kértük. Pozitívum, hogy az illetékesek nem tudják lezárni a Dunapartot, mint Halásztelken és a többi településen, családok nyugodtan kirándulhatnak, sétálhatnak a természetben.

Az erdőgazdálkodás témájában akcióztak a Tököli Parkerdőért feleslegesen, „Ne engedjük kivágni a Pilisi Parkerdő fáit” hangoztatták. A Pilisi Parkerdő Zrt nyilatkozott, hogy a kormány által elfogadott rendelet nem teszi lehetővé a Parkerdő fáinak a kivágását a Tököli Parkerdőben sem. Még a magántulajdonú erdők esetében is szabályozott a fakivágás.  Az ezzel kapcsolatos hangulatkeltés, aggódás alaptalan.

Dunaparti fagyűjtésre érkeznek megkeresések. A Dunapart nem önkormányzati tulajdon, ezért a területen fa begyűjtésére engedélyt nem tudunk kiadni. Az Urbanicza-szigeten az önkormányzati területre sem adunk ki engedélyt. Korábban volt ilyen lehetőség, de sajnos visszaéltek az önkormányzati engedéllyel, szárazfa gyűjtés helyett gőzerővel megindult a fakivágás. A mezőőrök kontrollálják a területeket, valamint a rendőrség is figyel az illegális fakivágásokra.

Eseménydús nyár

A Gyermeküdülő nyáron teljes feltöltöttséggel működött. Helyi intézmények, iskolások, óvodások, közösségek térítésmentesen vehették igénybe. Köszönet Burlovics Attilának és Ágics Antalnak a megfelelő körülmények kialakításáért. 14 csoport közel 300 résztvevője használta a Kis-Dunaparti gyönyörű környezetű létesítményt.

Lezajlottak a nyári rendezvényeink és nagy sikere volt a Zenés nyári Esték rendezvénysorozatban Veréb Tamás, Peter Sramek és a Schorokscharer Burschen sváb zenekar koncertjeinek. A Summerfest nem csillog a régi fényében, amióta külföldi fellépők nem vesznek részt a rendezvényen, de Halász László intézményvezető mindent megtett, hogy a kisgyermekes családoknak és az érdeklődő felnőtteknek egyaránt vonzó programokat szervezzen. A visszajelzések alapján összegezhető, hogy a családi napok a táncestek és a zenekarok fellépései sok érdeklődőt vonzottak, sikeresen szórakoztatták a tökölieket.

Pontosítás és tájékoztató

Címzés nélküli aláírásokkal fogalmazódott meg megkeresés a Polgármesteri Hivatal felé. Az észrevételek sajnálatos módon komoly tájékozatlanságot mutatnak a konkrét helyzettel, azaz a Kölcsey úti ABC hasznosítási lehetőségeivel kapcsolatban.

Hangsúlyozni kívánom, hogy a tulajdonos és a korábbi bérlők közötti egyeztetés és a lakossági megkeresések folyamatos feladatot jelentettek számunkra. Sajnálatos módon az üzleti veszteség, illetve a változó bérleti díj a felek közötti kapcsolat megszakadásához vezetett.

Miután az épület magántulajdon (korábban sem az önkormányzat volt az eladó), a hasznosítás, bérbeadás vagy értékesítés teljes mértékben a tulajdonos döntése. Közvetítő megbeszéléseimmel természetesen a lakossági ellátás visszaállítására törekedtem. Aktuális információim szerint az épület értékesítésre kerül, az új tulajdonos hasznosítási elképzeléseit nem ismerjük.

A bejelentések tököli lakosságszámra és a más települések üzleti ellátására vonatkozó észrevételei szintén pontatlanok. Az elmúlt évtizedekben sikeres erőfeszítéseket tettünk a tököli családok biztonságos, kényelmes kereskedelmi ellátására.

A mellékletben bemutatom a város területén működő (kiemelve a Kölcsey úti ABC-hez közeli) üzletek hálózatát. Természetesen mindent megteszünk, hogy a jelenlegiek mellett más üzletláncok is jó üzleti lehetőséget lássanak tököli üzletnyitásban, azonban a vásárlóerő, a Covid járvány, a háborús infláció, s az energia és termékár emelkedés az élelmiszer kereskedésben sem segíti a kockázatos új befektetéseket.

Hoffman Pál polgármester

Boltok elhelyezkedése Tökölön