Nagydobronyi adomány

A Képviselő-testület döntése alapján Simon Gyula, Csurcsia István és Hoffman Pál segítségével eljuttatták az 1 millió forintos adományt, mely a Művelődési központban Csurcsia István által szervezett koncert nyomán gyűlt össze.

Az adományt levélben köszönte meg Nagydobrony polgármestere.

A képviselő-testület ülésén történt

  • Módosították az új típusú Települési terv készítésére korábban megkötött szerződést. A kialakult költségvetési helyzetre tekintettel emelték az intézményi és helyiséghasználati díjakat. A mellékletben a Sportcsarnok és a Művelődési Központ díjai ismerhetők meg. Külön döntésben hagyták jóvá Hoffman Pál 50 %-os emelésről szóló javaslatát, mely az uszoda jegy és bérletár módosítására vonatkozott.
  • Megválasztották Kiss László képviselőt a Pénzügyi, településfejlesztés, Környezetvédelmi és Ügyrendi Bizottság, és az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság tagjának.
  • Módosították a szociális rendeletet a bölcsődei felvételi eljárás pontosításáról, és a tököli újszülöttek egyszeri juttatásáról. A kisgyermekes családok gyermekvállalási döntését méltányolja a képviselő-testület azzal, hogy 2023. január 1. után minden tököli újszülött szüleit 25 eFt támogatásban részesítik.
  • A Képviselő-testület szeptember 1-től új szerződésben biztosítja a logopédiai feladatok ellátását. A gyógypedagógiai és logopédiai oktatást 4.100.- Ft/csoport, a mozgásfejlesztést 2.000.- Ft/óra díj ellenében látja el Gergics Mária pedagógus.
  • Ismét csatlakozott Tököl a Bursa Hungarica felsőoktatási Ösztöndíj pályázathoz.
  • Felülvizsgálták az étkezési térítési díjakat is. 2022. szeptember 1-től 6,08 %-os emelést fogadtak el, ami a KSH által közzétett öt évre vonatkozó inflációs ráta átlaga.
  • Tudomásul vette a Képviselő-testület, hogy 2022. október 1-jei hatállyal létrehozzák Tököl 4. számú területi védőnői körzetét és a védőnői körzetek utcajegyzékét is módosították.
  • A Képviselő-testület a Pest Megyei Rendőrkapitányság megkeresésére jelezte, hogy támogatja Novák Sándor alezredes Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság vezetői kinevezését.
  • A Digi iroda távozása miatt megüresedett helyiség bérbeadási pályázat kiírását is támogatták, csakúgy, mint a Tököl, 1408/1 hrsz. alatti „Rencs” ház árveréses értékesítési folyamatának elindítását is.
  • A Képviselő-testület felhatalmazta a Polgármesteri Hivatal munkatársait Takács László ingatlan házszám módosítási kérésének rendezésére.
  • Jóváhagyta a képviselő-testület a Fővárosi Vízművek által készített Gördülő Fejlesztési Tervjavaslatot.
  • Támogatták a képviselők az általános iskolában feleslegessé vált bútorok átadását a Tököli Rónai Katolikus Plébánia részére.