Figyelem felhívás. Forgalmirend változás.

A közlekedési tapasztalatok és lakossági igények, javaslatok alapján a Képviselő-testület döntést hozott az Eötvös Lóránd út, a Csépi út és a Gárdonyi Géza utca közötti szakasz Csépi út felől, a Gárdonyi Géza utca felé történő egyirányúsításáról.

A változtatás előkészítése során a kihelyezett KRESZ táblák lefedésének elmaradása és az így keletkezett időhiány miatt nem történt meg a közlekedésben résztvevők tájékoztatása.

Köszönjük a Polgármesteri Hivatalba eljutatott észrevételeket a hibáért elnézést kérünk.

Polgármesteri Hivatal

Műszaki Iroda

 

Bejelentkeztünk a kormány által biztosított fixáras gázvásárlásra

Mint korábban többször jeleztük, a város földgáz vásárlásainak egy része a korábban lebonyolított közbeszerzési árakon történik.

Azon intézményekre vonatkozóan, melyek nincsenek ebben a körben, bejelentkeztünk a kormány által fixált beszerzési körbe. Az így változott fixált ár a 2023. február 6-i tőzsdei ár jegyzések átlaga (60,92 Euro/mWh) alapján alakul majd ki, ami március 1-től szeptember 30-ig fizetendő majd.

Ennek ellenére is komoly költségvetéssel kell számolnunk. A 2023-as energia beszerzési költségeinek több, mint a duplája, közel háromszorosa lesz az előző évinek.

Közel a 3 milliárdhoz

A 2022-es költségvetés második módosítása után 2,9 mdFt a költségvetési végösszeg.

A két nagy pályázat eredményezte ezt a komoly változást.

Jelentős változás, hogy évvégére az iparűzési adó 50%-os kompenzációja is bekerült a költségvetésbe.

Nagy dolog, hogy az idősek karácsonyi ajándéka is kapott finanszírozást, korábban előfordult, hogy ezt csak a következő évi költségvetés terhére tudtuk biztosítani.

Megállapodásunknak megfelelően a komp felújítási pályázaton elnyert 6,54 mFt-ot átutaltuk a komp üzemeltető cég részére.