Közlekedési helyzettel kapcsolatos állásfoglalás

Az internetes nyilvánosságban jogosan folyik a vita a térség közlekedési helyzetéről.

Természetesen az önkormányzati működést nem ismerő véleményeknek is helye van, azonban a képviselőknek illik tudatában lenni a hatáskörökkel, többek között a települések területfelhasználási döntéseivel kapcsolatban is. Tököli döntéseinkben törekszünk a térségi szempontok figyelembevételére. Kialakult álláspontot fogalmaztunk meg a mérték nélküli lakosságszámnöveléssel, illetve a fejlesztési területek közlekedési kapcsolatok nélküli felhasználásával szemben. Meghatározó döntéseket azonban csak Tököl vonatkozásában tudunk hozni.

Személyes, korábbi felhívásaim, írásaim arra vonatkozóan, hogy a Csepel-sziget megtelt, nem tudták befolyásolni más települések döntéseit. A több évtizede folyó változások közben a közlekedés javítására csupán a Fidesz-KDNP kormányzás alatt került sor. Ez elsősorban a Gerincút megépítését, az M0 autóút szélesítését, az átmenő forgalmat biztosító útjaink korszerűsítését jelenti. Álláspontunkat a különböző tervezési folyamatokban a szakemberekkel s döntéshozókkal mindig ismertetjük, ezért nem fogadjuk el, hogy a szigetszentmiklósi képviselő-testületi konfliktust Tökölre is kiterjesztik.

A rendet, biztonságot nem cserélhetjük fel a másutt tapasztalható együttműködési nehézségekkel és döntésképtelenséggel. Csakúgy, mint eddig, a jövőben is mindent megteszünk a térségben élők, különösen a tököli családok életkörülményeinek javítása érdekében.

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2023. március 11. (szombat) 18,00 órától:

VSK Tököl – Bugyi felnőtt női kézilabda

 

Tököli Sportpálya (2316 Tököl, Sport utca

2023. március 11. (szombat) 14,30 órától:

VSK Tököl – Gödöllői SK felnőtt foci mérkőzés

2023. március 12. (vasárnap) 10,00 órától:

VSK Tököl – Dömsödi USE U19 foci mérkőzés

2023. március 12. (vasárnap) 14,30 órától:

VSK Tököl II. – Délegyháza KSE IV. osztályú felnőtt bajnoki