Egyéb kategória bejegyzései

Nyári program kavalkád

A Művelődési Központ 2023. június 24-én, szombatra szervezi a Tököli Közösségek és Nemzetiségek Napját.

A nyár folyamán újabb helyszíneken folytatódnak a rendezvények.

A Zenés Nyári Esték programjain július 21-én a Sváb Estre kerül sor a Tököli Német Nemzetiségi Önkormányzat és a város rendezésében.

 

A következő héten, 2023. július 28-án pénteken Jessy fellépését hallgathatják a tököliek.

A rá következő napon, július 29-én a Sportpályán PikNik Mozira várjuk a kilátogatókat az Elvis című filmvetítésre.

Jól indul az augusztus is, mert a Zenés Nyári Esték sorozat zárásaként a Millenniumi Parkban augusztus 4-én a városvezetés kérésére a Kolo Zenekar lép fel.

Tököli darts sikerek

A tököli dartsosok a 2023-as esztendőben is részt vesznek mind az országos, mind kisebb versenyeken, nagyon szép sikereket elérve.

Kiemelendő a májusban megrendezett Csapat Magyar Kupa, ahol az ország legtöbb egyesülete képviseltette magát. Ezen az egynapos viadalon a tököli fiúk a 3. helyet szerezték meg, ami óriási fegyvertény!

A több fordulós csapatbajnokságon az 1-es számú csapatunk az I. osztályban szerepel, ahol 2 alapszakasz-forduló után a 2. helyen állunk! Még egy forduló van hátra, majd novemberben a végső helyezéseket eldöntő rájátszás. Cél itt is a dobogó!

Még két egységgel veszünk részt a csapatbajnokság alacsonyabb osztályaiban, a srácok itt is megvillantják oroszlánkörmeiket.

Természetesen egyéni versenyeken is indulunk, jó eredményekkel öregbítve a Tököli Darts Klub hírét. Ezek közül az egyik legfontosabb versenysorozat a Magyar Darts Liga, amelynek minden hónapban egyszer mi adunk otthont klubhelységünkben, a Tubi Étteremben.

Hajrá Tököli Darts!

 

 

 

Körmeneti tanúságtétel

Az Úrnapi körmenet a tököli egyháztörténetben hosszú időkre visszatekintve is az egyik legfontosabb közösségi esemény.

A kommunista időkben a katolikus hit vállalása nyilvános kiállás volt. A mai világban a régieknél kisebb létszámú körmenet szinte evangelizáció.

A Brezina Károly plébános által imádkozva, egyházi énekekkel vezetett körmenet, a kórusok, a gyönyörű körmeneti sátrak, a földbe tűzött ágakkal díszített utcarészletek a régi idők hangulatát idézték.

Erősítették a bizakodást, leszünk még többen is!

Alakuló együttműködés

Salgó László BV ezredes úr, intézetparancsnok levélben is megerősítette szóbeli ajánlatát a fogvatartottak reintegrációját segítő munkáltatást illetően. Megfelelő biztonsági bejárás és biztosítás mellett a fogvatartottak Tökölön is végezhetnek munkát.

A Hoffman Pál polgármesterrel folytatott megbeszélés alapján parkok, terek karbantartásában segíthetnek, de a számunkra legjelentősebb segítség a Csépi úti temető rekultivációja lenne. Az önkormányzat részéről Ágics Antal a kapcsolattartó, de számítunk Gergics Illés alpolgármester szakmai közreműködésére is.

Kölcsönösségi alapon a város vezetése segíteni kíván az intézet létszám problémáinak megoldásában, adott esetben az intézet által felújított önkormányzati lakás átmeneti rendelkezésre bocsátásával.

Tököli hétvégi programok

Tököli Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u.)

 

 

 

 

 

2023. június 18. (vasárnap) 16,00: 

RG Gála (Gála a föld körül)

 

Sportpálya (Tököl, Sport utca)

 

 

 

 

2023. június 18. (vasárnap) 17,00 órától: 

VSK Tököl II. – Hernád (Megye 3 osztályozó)

A közbiztonság és a béke olyan, mint a levegő

Vérpezsdítő délszláv dallamokkal kezdődött a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség rendes évi közgyűlése 2023. június 4-én Tökölön, ami aztán hatással volt az egész gyűlésre. Ugyanis az értekezlet ezt követőn is gyors, pörgő és feszített ritmusú maradt.

A tököli művelődési házban tartotta éves rendes közgyűlését a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, ahol ott volt Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, Hoffman Pál Tököl város polgármestere, Poór Gyula a Somogy Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, Benkő Tamás az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóságának igazgatója, dr. Mészáros Ágnes a Berényi és Társa Ügyvédi Iroda partnere és nem utolsó sorban Kaldenekker Kornél József a Jégtrade Kft.

Az értekezleten először a Kolo Együttes adott ízelítőt a délszláv népek zenei kultúrájából majd a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Jégtrade Kft. vezetője aláírásával erősítette és hosszabbította meg a két fél közötti együttműködést, illetve a jó partnerségi viszonyt. Ezt követően dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke a megjelent vendégekkel közösen elismeréseket adott át a kiemelkedően sokat teljesítő Pest vármegyei polgárőröknek. (A jutalmazottak nevei lejjebb, a sötétített részben olvasható. Szerk.)

A közbiztonság és a béke olyan, mint a levegő „Ha van, természetesnek vesszük, ha fogy, elkezdünk kapkodni” – mondta dr. Bilisics Péter, miközben összefoglalta az elmúlt 3 év eredményeit. Kiemelte, hogy a Pest vármegyei polgárőrök az elmúlt 3 évben 1.251.444 órát áldoztak az emberek biztonságára. Ez kb. 2 és fél milliárd forint értékű önkéntes munka, vagyis kb. 626 rendőr éves folyamatos szolgálatának felelhet meg. Elmondta továbbá, hogy megújult a weboldal, a

Közösségi média, volt oktatási, továbbképzési előadás-sorozat, lovas workshop. Polgárőr segítséggel elindult a Zöld Mobilitás program, sikeresen lezajlott a Gyermek- és Szépkorúak napja, sőt még egyetemi tananyag is lett a Szövetség. „Elvitathatatlan alapigény a közösségeink önkéntes védelme” mondta, majd rávilágított, hogy a megkérdezettek többsége szívesen lenne polgárőr és érdekes módon egyenlő arányban vállalnának bűnmegelőzést és természetvédelmet. „Az elmúlt 32 évben végzett munkánk hihetetlenül népszerűvé tette a Polgárőrség mozgalmát – emelte ki az elnök. – A Polgárőrség megítélésében a lakosság bizalmi indexe magas, széles körű hely- és emberismerettel, elismerésre méltó múlttal rendelkező szervezetté vált.”

Rávilágított arra is, hogy a déli határszakasz védelme érdekében 2022. március 1 és június 30 között 8130 óra szolgálatot adtak a Pest vármegyei polgárőrök, 542 esetben határsértő migráns áttörési kísérletet akadályoztak meg, 3 embercsempész elfogásában működtek közre. A Covid idején szinte minden energiájukat a védőeszközök, felszerelések beszerzésére fordították, amit aztán az egyesületekhez juttattak el. Sőt, a kölcsönösség és a viszonosság jegyében Tolna és Somogy megyékkel is összefogtak. Nemcsak a Pest megyei polgárőröket láttak el védőeszközökkel, hanem Nógrád és Heves megyeiket is segítették.

165 egyesületben hétezer polgárőr

Dr. Bilisics Péter azt is hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása után a kárpátaljai Beregdéda községnek gyűjtöttek adományokat. „A Polgárőrség egységes szervezet! Nincs széthúzás! A Polgárőrség együtt lélegzik! A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség vezetése egy évtizede eltökélt és nyitott abban a törekvésben, melyben megfogalmazta az egységes arculati megjelenés és a tudatos, profi kommunikáció fontosságát és célját.” Az országban 66 ezer polgárőr van, ebből csak Pest vármegyében 165 egyesületben hétezer fő.

A Megyei Szövetség 111 millió forint támogatást biztosított közvetlenül vagy közvetett értékben, a tagegyesületeknek az elmúlt 3 évben. Például 15 darab új/használt gépjárművet, 16 darab kerékpárt, 22 darab robogót, 50 darab műholdas járműkövető és útnyilvántartó rendszert, 58 darab rúdlámpát, vagy formaruházatot adott át, de térítésmentesen üdülési lehetőséget is biztosított a nagycsaládos polgárőröknek.

„Napjainkban polgárőrként példamutatásunkkal, a szegényekhez, bajbajutottakhoz való odafordulásunkkal, szeretetünkkel próbálunk szolgálni. A mai kor elvárásai szerint végezzük munkánkat, amelynek legfőbb értékei a közösség ereje, a feladathoz való alázat, a magas szintű szakmai felkészültség, de talán legfontosabbként a rászoruló ember valódi szolgálata.”

A jövőre való tekintettel célul tűzte ki, hogy megőrizzék az eredményeket, felkutassák a működési, fejlesztési forrásokat, fokozzák az aktív közterületi szolgálatokat, gondoskodjanak a rászorulókról, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy az ökológiai lábnyomuk egyre kisebb legyen. A tagság ezután elfogadta az elnöki beszámolót, meghallgatta és elfogadta a Felügyelő Bizottság elnökének beszámolóját majd személyi kérdésekről döntött, illetve módosította az alapszabályt. Végezetül a meghívott vendégek köszöntötték a Pest vármegyei polgárőröket és méltatták munkájukat.

Hoffman Pál polgármester elismerését fejezte ki a polgárőrség munkájával kapcsolatosan. A tököli egyesület önkéntesei a rendezvényt 8 fővel biztosították. Ezen az alkalmon kapott elismerő oklevelet id. Milkovics Ferenc polgárőr társunk is, ezúton is gratulálunk hozzá!

Hírek röviden

Szúnyogirtás

Intézkedéseinknek is köszönhetően már két alkalommal hajtottak végre földi szúnyoggyérítést Tökölön. Információink alapján maradtak ki utcák. Kérjük, akik ilyet tapasztal, jelezze a Polgármesteri Hivatal Titkárságára. A következő szúnyogirtás időpontja 2023.06.14.

Gyorshajtás ellenőrzés

Fokozott gyorshajtás ellenőrzés várható a Csépi úton. A tököli közlekedésben részt vevők jelzése alapján már a Csépi út Fő utcától kezdődő szakaszától felerősödött a gyorshajtás. Bízunk benne, hogy a gyakoribb sebességmérés visszaszorítja a szabálytalan gépjárművezetést.

Gát kaszálás

Elfogadta a felkínált segítséget, azaz a nyári gát koronájának önkormányzati traktorral történő kaszálását a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság vezetése. Tájékoztatásuk szerint a teljes védvonal ütemezett kaszálását biztosítják.

Virágosítási akció

A Művelődési Központban megtörtént a városszépítő akcióan igényelt virágok átadása. A jelentkező 98 család számára a képviselő-testület 588 virágot biztosított.

Tájékoztatás a Fővárosi Vízművek Zrt. által egyes tököli lakosok terhére jogellenesen számlázott csatorna-tisztítási költségek ügyében folytatott eljárásokról

Miként arról 2023.márc.-ban részletesebb tájékoztatást adtam, Tökölön a Fővárosi Vízművek Zrt. folytatja eddigi gyakorlatát a csatorna-közmű hálózatba került „nem üzem-szerű” szennyező-anyag okozta meghibásodási költség fogyasztókra történő hárítása ügyében.

2023. júniusában az FVM Zrt. egyes fogyasztók ellen fizetési meghagyást nyújtott be ezen költségek megfizetése érdekében, amit postai úton kézbesítettek.

Nyomatékkal kérek mindenkit, akinek a részére az FVM Zrt. fizetési meghagyás nyomtatványát – vagy azt követően bírósági iratot – kézbesítenek, szíveskedjen az iratot haladéktalanul (max.8 nap) az Önkormányzatnál leadni – és a szükséges meghatalmazást aláírni – mert csak a határidőben kézhez vett ügyekben tudok a jogtalan számlázás ellen fellépni és ellentmondást benyújtani.

Ráckeve, 2023. június 9.

dr. Koczka Gábor ügyvéd

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.06.09. péntek éjfélig

MEDÁRD: FELHŐSZAKADÁS, VILLÁMÁRVÍZ – TOVÁBBI ZIVATAROK

Változatlanul országszerte alkalmasak lesznek a légköri feltételek zivatarok kialakulásához, egy adott pont felett akár több alkalommal is előfordulhatnak, és ezúttal az előttünk álló éjszaka sem csökken határozottan a számosságuk. A zivatarokhoz tartozó fő kísérőjelenség továbbra is a felhőszakadás lesz. Ennek a Nyugat-Dunántúlon van valamivel alacsonyabb valószínűsége pénteken, másutt szinte bárhol előfordulhat az időszak végéig. Rövid idő alatt 25-50, kisebb körzetekben akár 50 mm-t meghaladó mennyiség gyűlhet össze, utóbbira (illetve villámárvízre) elsősorban az Északi-középhegység tágabb környezetében (másodsorban az Alföld középső és nyugati részén) a legkedvezőbbek a feltételek. Átmeneti szélerősödés, kisebb méretű jég sem kizárt a zivatarok környezetében, de nem ez lesz a jellemző.

https://met.hu/idojaras/veszelyjelzes/index.php?friss=10:43:43

2023.06.08. 12:29 Országos Meteorológiai Szolgálat

Évforduló

2001. június 8. emlékezetes dátum a tököliek életében. A rendszerváltást követő évek eredményes városfejlesztési munkáját a városi cím megítélésével ismerték el.

Nagy elismerést jelentett, s jelent ma is, hogy Tökölt a korabeli kormány és az akkori Magyar Országgyűlés elnöke Áder János tüntette ki, és városi rangra méltónak ítélt bennünket.

Újabb 2mFt a Magyar Kézilabda Szövetségtől

Hoffman Pál polgármester aláírta a megállapodást, melyben a Magyar Kézilabda Szövetség a korábbi 150mFt-os sportcsarnok felújítási támogatást követően a kézilabdások idejére számlázott áram és gáz díjak kifizetését segítik. E sikeres pályázat mellett a kézilabda szakosztály 2023. évre további 45mFt erejéig rendelkezik támogatási határozattal.

Ígéretes tárgyalás dr. Pálos Annamáriával, a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ vezetőjével

A Polgármesteri Hivatalban fogadta Hoffman Pál polgármester dr. Pálos Annamáriát, a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ igazgatóját. A megbeszélésen részt vett Gaál Ágnes jegyző és Rácz Judit aljegyző is.

A felek érintették az általános iskolai oktatás aktuális kérdéseit és néhány lehetséges távlati ügyet is. Dr. Pálos Annamária jelezte, hogy nyitottak a város vezetés azon kérése iránt, hogy a Napsugár és a Horvát Óvoda felújításának idejére átengedjék a lakótelepi iskola néhány helyiségét.

Hoffman Pál polgármester megköszönte a segítőkészséget, de jelezte, vizsgálják a gyerekek városon belüli elhelyezésének lehetőségeit is. A Szivárvány Óvoda, a Sportcsarnok és még egy önkormányzati épület igénybevételével kevesebb utazással járna a változtatás.

Hoffman Pál polgármester megköszönte a korábbi 160 mFt értékű épületfelújítási segítséget, s intézkedést igért a használaton kívüli konténer elszállítására.

A mindennapos testnevelés keretében korábban biztosított iskolai úszásoktatásra jelenleg nincs forrás, azonban a Határtalan programban támogatást nyerők a kirándulásokat továbbra is szervezhetik. Amennyiben a megállapított kereten túli kiadások jelentkeznek, azt a szülőknek vagy támogatóknak kell finanszírozniuk.

Hoffman Pál polgármester megköszönte a lakótelepi iskola további fejlesztésére kapott ígéretet. Dr. Pálos Annamária a Giczi Miklós megbízatásának lejárta miatt kiírt pályázat eredményét, az új igazgató kinevezését 2023. augusztus 16-ra jelezte.

VELIKA – Horvátországi sikerek

Hagyományosan május hónap utolsó hétvégéjén rendezték meg (05.26. péntek – 05.28. vasárnap) a 31. Nemzetközi Folklórvásárt és gasztronómiai fesztivált, – „Őrizzük meg a haza szokásait” – jegyében a horvátországi Velikában – Tököl ismételten ott volt.

A tököli fiatalokból álló Ledina Orkestar kísérte a budapesti Horvát Hagyományőrző Együttest, aki rendszeres vendége a fesztiválnak.

Május 28-án léptek színpadra, ahol Gradistyei táncok koreográfiát mutattak be nagy sikerrel.

Büszkék lehetünk ezekre a tehetséges a tököli zenész fiúkra, akik öregbítették városunk jóhírét.

A korábbi években Önkormányzatunk Képviselő-testülete is megtisztelte már a horvátországi rendezvényt.

A rendezvényről készült beszámolót az alábbi linken nézhetik meg és olvashatják el:

https://www.facebook.com/hrvatskaizvornagrupa/