Ünnepélyes hangulatú díjátadó

A közmeghallgatás után mintegy 50 résztvevővel tartották meg az idei Szép Város, Rendezett Környezet verseny díjátadó ünnepségét. Bosnyák Simonné úgyis, mint moderátor, s mint a bíráló bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. A verseny értékelése során elhangzott hogy a kategóriákban értékes sokszínűség jelent meg. Magánszemélyek, üzletek, intézmények mutatták be kertjeiket, teraszaikat, virágdekorációikat, melyeket a dr. Vass Lucia, Bosnyák Simonné, Vaslaki Judit, Gergics Illésből álló bizottság zsűrizett. Hoffman Pál polgármester megköszönte a döntés előkészítésben és lebonyolításban résztvevő bírálóbizottság és munkatársa Kőszeri Ferenc és Krizsánné Vörös Gyöngyi erőfeszítéseit, s a bizottsági tagok munkáját is. A díjazottak egyenként vették át a virág vásárlásra jogosító utalványt és oklevelet, s örömmel álltak a közös fotó elkészítéséhez.

Köszönjük hogy szebbé tették Tökölt, s gratulálunk az elismerő díjakhoz.

Együttműködő légkörben tartott közmeghallgatás

A közmeghallgatás sokak szerint túlhaladott formája a lakossági vélemények befogadásának az internet korában. Valamelyest ezt bizonyította az idei fórum is, ahol a facebookos hangulatkeltésnek semmi nyoma nem volt. Ebben bizonyára része volt annak, hogy felkerültek a világhálóra a tavalyi találkozás fotói, amelyek fényesen cáfolták a valótlan állításokat, amelyek arról szóltak hogy nem lehet hozzászólni, s hosszasak a beszámolók. Hoffman Pál polgármester javaslatára ezúttal a vélemények, javaslatok meghallgatásával kezdtek ezt követően került sor a ciklusból eltelt 3 év munkájának összefoglalására. A jelenlévők célirányosnak tartották a beszámolót, s kiemelték a közmeghallgatást, mint személyes találkozásra, véleményalkotásra adó alkalmat.