Kedvező ajánlatokat várunk

Nagy az érdeklődés a Napsugár és Horvát Óvoda bővítési, korszerűsítési projektje iránt. A Nedwed Ügyvédi Iroda, s a tervező Sipiczki Zoltán várta a 2023. október 17-én a pályázat benyújtására készülő cégek képviselőit az intézményben. Több, mint 10 magyarországi cég szakemberei tehették fel kérdéseiket a kiírással, s a részletekkel kapcsolatban. Egészen biztosan lesznek írásban feltett kérdések is, melyeket a pályázat beadásához szükséges időben kell megválaszolni. A bruttó 641,35M Ft-os feladat iránti érdeklődés érthető, hiszen kevés városban maradt meg ilyen nagy összegű építési beruházás lehetősége.

Hangulatos, informatív nyugdíjas délután

Kedves meghívásnak tett eleget Hoffman Pál polgármester, amikor a Gyöngyvirág nyugdíjas Klub tagjaival találkozott.
Fajtáné Oravecz Magdolna köszöntését követően Hoffman Pál reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők sok új információval gazdagodnak. A látványos vetítéssel színesített előadás alapja Hoffman Pál „Tököl a történelemben” című könyve volt. A vetített képes összeállítást Cseperkáló Kamilla készítette. A lokálpatrióta közönség nagy érdeklődéssel hallgatta az előadást, s véleményük a „van mire büszkének lenni” mondatban összegződött.
A társaság, amelyik az év folyamán igen változatos programot bonyolított, az előadást zenés, táncos bulival zárta.

 

Köszönet Kovácsy Györgynek

„A választások tisztaságának megőrzése a bizalom alapja”, hangsúlyozta Kovácsy György a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke azon a találkozón, melyre a Tököli Polgármesteri Hivatalban került sor.
Kovácsy György a HVB elnökeként több, mint 30 éven át  járult hozzá a tököli közélet tisztaságához.. Hozzáértése, bölcs nyugalma biztonságot jelentett a vele dolgozó hivatali munkatársaknak, s párt delegáltaknak egyaránt.
Hoffman Pál polgármester ajándékkal köszönte meg Kovácsy György több évtizedes munkáját.

Országos siker

Már az előzetes érdeklődés alapján is várható volt, hogy valami különleges dolog készül Tökölön.  Halász László, a Művelődési Központ igazgatója által szervezett, s a Sportcsarnokban lebonyolított Haris Džinović koncert aztán igazolta is a várakozást.
A többszáz résztvevőt már a szerb vendégművész fellépésére ráhangoló mohácsi Planina Orkestar zenekar is felpezsdítette, ami csak fokozódott a profi előadás során.

Haris Džinović egyszerre laza, s mégis magával ragadó műsora igazolta a várakozást, és fergeteges élményt jelentett. A Sportcsarnok berendezése, a színpad elhelyezése táncra perdítette a színpad előtti rajongókat.

Az élményszámba menő közel háromórás program nagy sikert aratott az ország minden részéből Tökölre érkezőknek.

Fotók: Horváth László

Kitekintő: információk első kézből

A nyilvánosság különböző szintjein nagy érdeklődés követi a térségi közlekedésre is nagy hatással lévő szigetszentmiklósi beruházásokat. A városok saját hatáskörben hozott döntései az adott települést illetően járhatnak előnyökkel, több milliárdos többletbevétellel és hozhatnak negatív következményeket is. A térségben élő családok, munkavállalók viszont csak a hátrányokat tapasztalják. Az ügyhöz kapcsolódó Szigetszentmiklós város lapjából származó információkkal segíteni kívánjuk a fejlesztési folyamatról történő valós információszerzést.

„Mégiscsak visszakaptuk az életünket”

Pályaválasztái kiállítás Tököl – 2023. október 12.

Hoffman Pál polgármester megnyitó beszéde

Köszöntök minden kedves megjelent kiállítót, a Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Foglalkoztatási osztályának vezetőit. Köszönöm, hogy ismét Tökölt választották a Pályaválasztási Kiállítás helyszínéül. Köszöntelek benneteket is kedves fiatalok.
Mindig nagy élmény látni a nyüzsgést, érdeklődést ezen a napon. Büszkék vagyunk rá, hogy a három Pest Vármegyei helyszín egyike lehetünk. Öröm, hogy itt vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy mégiscsak visszakaptuk az életünket. Nem kell maszkban kínlódni, otthoni tanulással készülni. Érezhetjük újra, hogy együtt lenni jó.
Ahogy körülnézünk láthatjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, szerencsések vagytok. Látjuk, hogy elérhető távolságban mennyi lehetőség kínálja magát, milyen széles a választási paletta. Ez aztán meg is nehezíti a dolgotokat.
Nézzetek majd jól körül. Kérdezzétek a tanárokat, mestereket, de beszélgessetek azokkal a diákokkal is, akik segítenek a bemutatkozó iskoláknál, cégeknél.
Azt hisszük, hogy itt iskolát, szakmát, hivatást kell választanotok. Pedig egyszerűbb a dolog. Ahhoz kaptok segítséget, hogy megtaláljátok magatokat. Hogy kiderüljön mi az, ami érdekel, amit szívesen csinálnál. Hogy ne kényszer legyen a választás, hanem örömteli döntés.
Hallgattam reggel Karikó Katalin Nobel-díjas magyar kutatót és lenyűgöz a lelkesedés, ahogy a munkájáról, az életéről beszél. Mert fiatalon megtalálta, amit szívesen csinál. És ehhez nem kell Nobel-díjasnak lenni. Ugyanezt a lelkesedést látjátok majd itt a tanárokon, mestereken a hivatásukban, munkájukban.
Nemcsak foglalkozások iskolák vannak itt előttetek, hanem példaképek is.
Legyetek hát kíváncsiak, figyeljetek jól, hogy olyan hivatást, szakmát tudjatok választani, amit egész életetekben lelkesedéssel tudtok csinálni.
Köszönöm mindazok munkáját, akik az előkészületekben részt vettek. A kiállítóknak, kísérő tanároknak, a Járási Hivatal munkatársainak! Nekik sikeres rendezvényt, a fiataloknak sikeres jó választást kívánok!

Képösszeállításunk több száz érdeklődő Csepel-szigeti diákot, s egy kiállítót, a tököli asztalosmester Demeter István által képviselt BKSZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola standját mutatja.

Babatámogatás

Új támogatási formaként, 2022 őszén döntött a Képviselő-testület az újszülött, tököli gyermekek támogatásáról. A születési támogatás összege 25 eFt gyermekenként. Az igénylésre formanyomtatvány készült, és a védőnők is tájékoztatják az érintett családokat a támogatásról.
Az év folyamán eddig 40 igénylés érkezett, ami azt mutatja, hogy a családok felének figyelmét elkerülte ez az információ. Bízunk benne, hogy a születésszám a kormány családtámogatási döntéseinek köszönhetően idén közel lesz a százhoz. A támogatások összege a költségvetésben rendelkezésre áll.

Tököl Városi Programok

Sportpálya (Tököl, Sport utca)

2023. október 14. (szombat) 10,00 órától:

VSK Tököl – Taksony SE U19 labdarúgás

2023. október 15. (vasárnap) 10,00 órától:

VSK Tököl – Kiskunlacháza SE U13 labdarúgás

 

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2023. október 14. (szombat) 14,00 órától:

VSK Tököl – Gyáli BKSE férfi U20 kézilabda

Álláslehetőség

Tököl Város Önkormányzata állást hirdet a Városi Uszodában

– pénztáros –

munkakör betöltésére

Jogviszony időtartama: határozatlan

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős, beosztás szerint hétvégén is két műszakban (5,45-13,30; 13,30-21,15)

Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései az irányadók

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: uszoda pénztárosi feladatok

Pályázati feltétel: Érettségi bizonyítvány, cselekvőképesség, magyar állampolgárság, büntetlen előélet.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: pénztárosi végzettség

A munkakör azonnal betölthető.

További információt, felvilágosítást az alábbi telefonszámon, Szabadi György az uszoda vezetője nyújt: +36 30 647-7966.

Kihasznált lehetőség

Sikeres volt az idei év utolsó elektromos és elektronikus hulladékbegyűjtése. A Selector Kft. munkatársai 6 nagy furgonnal szállították el a lakosság által felhalmozott és 2023. október 7. napján leadott eszközöket.
A következő akció terveink szerint 2024. év elején lesz meghirdetve.

A tököli Gyuricza Marcell junior világbajnoki bronzérmes lett Tokióban

Csodálatos versenyzéssel Marci felállhatott élete első sumo világbajnokságán a dobogó harmadik fokára.

Első körben észt ellenfelét győzte le magabiztosan majd következett a grúz versenyző. Ez már egy nagyon szoros ki-ki meccs volt, de végül a tököli fiú felrúgta grúz ellenfelét aki így kiesett a dohióból. Az elődöntőben a németet és azerit legyőző brazil versenyző várt Marcira. Nagyon jó indulással rögtön elkezdte kiszorítani ellenfelét a mi fiunk, de érthetetlen okból újra indítást rendelt el a lengyel mérkőzés vezető. Sajnos másodszorra már nem kezdett olyan jól és bár jól küzdött a kiszorult helyzetéhez képest végül a brazil versenyző került a döntőbe.

A bronz mérkőzésen az ukrán versenyző várt Marcira ahol egy remek akcióval megszerezte élete első VB érmét.

Gratulálunk az eredményes versenyzéshez!

Forrás: Tököli Birkózó Sportegyesület

 

Rendezett környezet, új lehetőségek

Hoffman Pál polgármester köszöntője a sittlerakó rekultiváció nyilvános sajtóeseményén

Tisztelettel köszöntöm Bóna Zoltán Országgyűlési képviselő Urat, a Tököli Képviselő-testület és bizottságok megjelent tagjait, a kivitelező cég, a Globe Aqua Kft. vezetőit, és a projektmenedzsmentet, Kánai Gergelyt és munkatársát, Turcsány Andreát.

Tököl egy kiemelten fontos helyszínén állunk, egy mérföldkőnek számító beruházás kapcsán. A környezetvédelem, természetvédelem mindig, így már 33 éve kiemelt feladatokat jelent Tökölön.

A levegőszennyezettség ügyében elsősorban érdekvédelmi, jogi szerepünk van. Zajvédelmi ügyekben alapvetés, hogy semmiféle változást nem támogatunk, ami a repülőtér környezetében lakók nyugalmát zavarná.

A szennyvízelvezetés, tisztítás területén hajtottuk végre a legjelentősebb fejlesztéseket.

1990-ben megmentettük a csődbe jutott szennyvíztisztítót.

1994-ig megoldottuk a Pesti úti lakótelep hulladék elszállítási és szennyvíztisztítási problémáit.

1994-ben elkészült Tököl szennyvíztisztító rendszere. 10 éves folyamatban, nyitottságunknak köszönhetően előbb Halásztelek, majd Szigethalom szennyvízének tisztítását is megvalósítottuk. Két újabb településnek is segítettünk, amikor Szigetcsép és Szigethalom szennyvizét is befogadtuk.

Megoldottuk a Kis-Dunai ingatlanok szennyvíztisztítását.

A bővítésnek, korszerűsítésnek köszönhetően büszkén mondhatjuk, hogy tiszta vizet engedünk a Dunába. Megszabadultunk évente 15-20 mFt környezetvédelmi bírságtól.

A környezet-, és természetvédelem más területein is voltak feladataink. Mérföldkő volt a kommunális hulladékgyűjtő bezárása, később a sittlerakás megszüntetése. Ezek a döntések megváltoztatták a területek jellegét, s a Csépi úthoz közeli telkek megtisztítása után, ha lassan is, de életre kelt a „barna övezet”. Kereskedelmi üzletek, ipari tevékenységet folytató cégek adnak munkát többszáz tökölinek, s hoznak jelentős helyiadó bevételt a városnak.

Most újabb mérföldkőhöz érkeztünk. A Csépi útra nyíló területek után most a belső területek megtisztítása, majd hasznosítása történik meg. Több, mint 200 ezer m3 hulladék feltárása, rendezése, takarása történik meg egy 300 mFt-os projekt keretében. Ebből a beruházás kivitelezési költsége közel 246 mFt. Nagy dolog, hogy így a szovjet megszállók távozásakor idehordott szemét is feldolgozásra, rendezésre kerül.

A feladat több évtizedes kötelezettség. Terveink régen készen állnak, de forrást a munkára nem tudtunk biztosítani. Többször kellett halasztást kérni a szakhatóságtól. Volt, amikor bírságtól kellett tartanunk, s külső finanszírozóval tárgyaltunk. Miután ellenszolgáltatásként a területet kellett volna átadnunk, kockázatot vállalva vártunk. S igazunk lett. A magyar kormány TOP Plusz pályázat keretében támogatást adott a feladatra.

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a pályázatkészítésben, köszönet a projektmenedzsmentnek, a döntéshozó képviselő-testületnek, s Bóna Zoltán képviselő úrnak is, hogy ez a hatalmas feladat megoldódik, s a megtisztított terület Tököl számára új lehetőséget teremt.

Németországi elismerés

Hoffman Pál polgármester a Polgármesteri Hivatalban fogadta a Rainer Scmitt Bajor Katonai Szövetség területi vezetőt, Karl-Heinz Vogel egyesület vezetőt Karbachból, és Ottó Väthröder egyesületi tagot.
A Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület vendégeként Tökölön tartózkodó vendégek megtekintették a Helytörténeti Gyűjteményt, s Török Gábor II. világháborús relikviáit.
A baráti beszélgetésen szóba került a német és a magyar helyzet is, s kölcsönösen megállapították, hogy a média káoszban nagy szükség van a személyes találkozásokra is.
Jelezték, hogy környezetükben nagy elismeréssel tekintenek a magyar kormány patrióta és békepárti erőfeszítéseire. Örömmel beszéltek a résztvevők arról is, hogy Tököl és Kürnach kapcsolata a jövő évben az eddiginél is szorosabbra fonódhat.

Útalap javítások, szúnyogirtás

Az enyhe tél ellenére Tököl város úthálózatán a keletkezett kátyúk, úthibák úgynevezett belövéses technikával kijavításra kerültek a Pálya utcában, a Vince ipartelepen és a Hunyadi utcában mintegy 35 m2 mennyiségben. A további meleganyaggal (aszfaltbeton) történő kátyúzási munkákat úgy tudjuk megrendelni, ha minimum 40-50 m2 felület burkolása szükséges.

Az önkormányzat munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik az úthálózat állapotát és a keletkezett kátyúkat, ahol megoldható, ott előkevert hidegaszfalt anyaggal javítják ki a hibákat.

Minden évben a város útalappal ellátott útjai, valamint néhány földút karbantartási munkáit az önkormányzat elvégezteti. Így történt ez az idei évben is, első ütemben bruttó 2.368.657,-Ft összegben, majd a Képviselő-testület a további földutak karbantartási munkáinak elvégzésére további 1.028.657,-Ft összeget hagyott jóvá.

A munkák során az alábbi utcák kerültek profilozásra, tömörítésre:

Utca név Burkolat Terület (m2)
Határ u. kulés útalap 4000
Csokonai u. kulés útalap 1125
Csokonai (pálya mögött) kulés útalap 260
Gyöngyvirág u. darált beton 1536
Gyöngyvirág u. 2 darált beton 1200
Berkenye u. darált beton 1800
Mező u. kulés útalap 990
Huszka u. kulés útalap 380
Szent Ezsébet u. kulés útalap 1615
Barackos u. kulés útalap 400
Cseresznyés köz kulés útalap 195
Bem u. (hátsó terület) darált beton 720
Viola u. (hátsó terület) kulés útalap 640
Szent Margit u. kulés útalap 1200
Szent László u. kulés útalap 1100
Szent István u. kulés útalap 540
Szent Imre u. kulés útalap 1100
Zabástya dűlő Föld 750
Kun köz kulés útalap 294

A szeptember 25-ével kezdődő héten indultak a Parkerdő teljes javított földút hálózatának gréderezési munkái. Az út profilozása szükség szerinti anyagpótlással és tömörítéssel készült, bruttó 2.430.832,-Ft értékben.

Bár országosan véget ért a szúnyoggyérítési program, Hoffman Pál polgármester a városi költségvetésből egy többlet akciót rendelt meg. Bízunk benne, hogy a 2023. október 5-én lezajlott gyérítés hatásos lesz a város területein.

dr. Turopoli Éva fogorvos rendelési idejének módosulása

Tisztelt Betegeink!

2023. Turopoli Éva rendelése

2023. október 6. (péntek) és október 9. (hétfő) napján

szabadság miatt szünetel.

Helyettesíti: dr. Részegh-Staufer Norbert a saját rendelési idejében.
Telefonos bejelentkezés szükséges: 06-24/406-997
Fogászati ügyelet: Budapest VIII., Szentkirályi u. 40.

Megértésüket köszönjük!

22 éve vagyunk város

Szeptember 29-én emlékezhettünk arra, hogy Tököl hivatalosan is várossá vált. Az ünnepségen Áder János, az Országgyűlés elnöke adta át a városi cím adományozását bizonyító oklevelet.

A városi cím elérése tekintélyt, s többletpénzt hozó eredmény. Tököl a két nagy Csepel-szigeti város, a történelmi múltú Ráckeve, és a szocialista korszakban kiemelt Szigetszentmiklós után elsőként kapta meg az elismerést jelentő városi címet. Közösségünk hosszú utat tett meg a 80-as nagyközségi besorolástól a várossá válásig. Annak a komplex fejlesztési programnak köszönhettük a címet, amely különösen a szovjet csapatok távozása után gyorsult fel. Tíz év alatt 1000 lakás, óvoda, iskola, orvosi rendelő, idősotthon, sportcsarnok épült, s elkészült a város közműhálózata is.

Különleges elismeréseket az országosan modellértékűnek ítélt volt szovjet lakótelep-rekonstrukcióval, s a mezőgazdasági földtulajdon rendezésével értünk el. A szennyvíztisztítóval, az okmányirodával, idősotthonokkal és a sportcsarnokkal működési határaink kiterjedtek. Térségi kisugárzású település lettünk!

Fejlődésünk nemcsak Tököl, hanem környezetünk lakóinak életminőségét is javította. Elég, ha a fentiek mellé felsorakoztatjuk az öt település Tököl, Szigethalom, Halásztelek, Szigetcsép, Szigetújfalu szennyvizének elvezetését és tisztítását.

A városi cím megpályázásánál természetesen nemcsak a fizikai, környezeti változások számítottak. A legfontosabb az volt, hogy a tököliek, mint közösség akarták ezt az elismerést. A pályázat készítését, beadását a képviselő-testületi tagok, s a 300 fő részvételével megtartott gyűlés résztvevői közül is csupán 1-2 hozzászóló ellenezte. Érthető volt ez a támogatás, hiszen a szomszédos Szigethalom, Halásztelek, Dunavarsány is vágyott erre az elismerésre. Nem volt feltétel a 10.000 fölötti lakosságszám, sem a középiskola. Ez csakúgy, mint nálunk, az évekkel később várossá vált Szigethalmon, Dunavarsányban sincsen.

Életre szóló élmény volt, ahogy mi, tököliek összefogtunk a munkában, és ahogy közösen boldogan örültünk a városi cím ünneplése során.

Jogosan vagyunk büszkék a városi címre, s örülünk, hogy később a Tökölből önállósodott Szigethalom és Halásztelek is megkapta ezt az elismerést.

Visszatért a régi szüreti felvonulások hangulata

Az elmúlt évek nehézségeinek idején maszkok mögött, rendezvények nélkül joggal féltünk visszakapjuk-e valaha a régi életünket. Az idei év eseményein is érzékelhető volt a visszafogottság. Hála Istennek ez a szüreti felvonulás idejére eltűnt. Régen látott gyermeksereg és felnőtt érdeklődő szállt be a menetbe. A különböző korú táncosok, énekesek, lovasok, lovas és gépi fogatok 7 helyen álltak meg szórakoztatni a nagyszámú érdeklődőt. Ennyi megálló sehol máshol nincs a Csepel-szigeten. Az örömteli várakozás leírhatatlanul gazdag és kedves vendéglátással párosult. Bizony nehéz volt ellenállni a kínálásnak, a jóféle süteményeknek, italoknak. A Széchényi utcában záródó felvonulás ismét Major József bográcsgulyásával zárult.

Fotók: Bosnyák Simonné, Horváth Károly, Horváth László és Pióker Zoltán

Tököl Városi Programok

Sportpálya (Tököl, Sport utca)

2023. október 7. (szombat) 15,00 órától:

VSK Tököl – Sóskúti SBKE, felnőtt Pest Vármegyei III. osztályú bajnoki mérkőzés

2023. október 8. (vasárnap) 10,00 órától:

VSK Tököl – Taksony SE, U13 labdarúgás

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2023. október 7. (szombat) 19,00 órától:

Haris Džinović koncert

2023. október 8. (vasárnap) 12,00 órától:

U12 lány kézilabda bajnokság

…az élhető kisváros

akadálymentes