Radnics Levente ünnepi megemlékezése, 2023. március 15.

1848 üzenete: össze kell tartanunk, s a végsőkig kell küzdenünk.

Mit üzen nekünk 1848 március 15-e? Mi az a hagyaték, amit még ma is szem előtt tartunk, mit is tanulhatunk belőle. Mert igenis, van mit tanulnunk belőle, hisz nem egyszer bebizonyosodott, hogy igaz az a mondás: „Aki nem ismeri a történelmet, az újra és újra elköveti ugyanazt a hibát.” Ezért is fontos az, hogy tudjuk mi 1848 öröksége, és hogy tanuljunk belőle.

Mindnyájan tudjuk, hogy az 1848-49-es szabadságharc és forradalom egy hosszú folyamat eredménye volt, aminek fő gondolatával az egész nemzet egyetértett. Amit mi szabadságharc és forradalomként emlegetünk, az nem 1848.  március 15-én kezdődött el. Az első változással kapcsolatos gondolatok már az 1805-ben kezdődő pozsonyi országgyűlésen felvetődtek. Igaz, ekkor még rengeteg nézeteltéréssel, egyet nem értéssel, vitákkal tarkítva, de a gondolat már ekkor felmerült. Széchenyi 1830-as Hitel című műve is jól példázza azt, hogy a reformok iránti igény nem csak egy szűkebb rétegtől származott, nem csak az alsóbb rétegekben fogalmazódott meg, hanem a nemesi körökben is.

1848. március 15-ére már az ország színe- java, kezdve a Dessewffy Emil fémjelezte Konzervatívokkal, a Kossuth és Batthyány által fémjelzett Ellenzéki Párton keresztül, a Petőfi, Jókai, Vasvári és Táncsics alkotta Fiatal Magyarországig, mind egyetértettek abban, hogy az akkori helyzeten változtatni kell. Bár meglehet, hogy a változás mikéntjéről különböztek a vélemények, de a változtatás igényében összhang volt köztük.

Bár 1848-ban Európa szerte több nagyobb városban is volt forradalom Párizsban, Bécsben és Berlinben is, azonban olyan jelentőségű egyik sem volt, mint a magyarországi. Ugyanis nálunk később a forradalom szabadságharccá alakult. Nem csak Pesten zajlott, hanem az egész ország területén. Mindenki részt vett benne a maga szintjén. Ez is az egyetértést, a kitartást, és az akaraterőt mutatja. Elmondhatjuk, hogy a forradalom rövidtávon sikeres volt, ugyanis kicsikarta az uralkodóból az áprilisi törvényeket, a Habsburgok még V. Ferdinándot is kénytelenek voltak lecserélni ’48 decemberében annak alkalmatlansága miatt. Mondhatjuk tehát, hogy a forradalom erősen felkavarta az állóvizet. Jobban, mint bármely másik Európában.

A szabadságharcot leverték, a tábornokokat kivégezték, Magyarországot a Bach-korszakban megpróbálták teljesen beolvasztani a birodalomba, azonban a Deák által vezetett passzív ellenállással nem tudtak mit kezdeni. 1867-ben kénytelenek voltak kiegyezni. Hosszú időbe tellett, de végül teljesült a magyarok akarata. Megérte a szenvedés.

Láthatjuk tehát, hogy van mire büszkének lennünk. Nem minden nép mondhatja el magáról, hogy ennyi levert forradalom, elvesztett háború után, még mindig itt van Európa szívében. Erre kell, hogy büszkék legyünk. Tiszteljük, és emlékezzünk a hőseinkre, mert ők csak nekünk fontosak. Másoknak nem lesz fontos az ő emlékezetük, másokat nem érdekelnek a tetteik, ezért kell nekünk megőriznünk. Soha nem fordulhat elő az, hogy mások sajnálatát előbbre helyezzük, mint a saját hőseink tiszteletét. Az ő tettükhöz ugyanis semmi sem érhet fel. Érdemes megnézni, ha a világ más táján történik bármilyen sajnálatos esemény, amely során civilek sérülnek meg, vagy vesztik életüket, rögtön mindenki a sajnálatukra siet, lecseréli a közösségi médián a profilképét, és leírja, hogy milyen súlyos tragédia történt.

Ez is fontos, ki kell fejeznünk a sajnálatunkat mások felé. De azt is szem előtt kell tartanunk, hogy felénk senki nem fejezi ki a sajnálatát, tiszteletét. 1848-49-ben egész Európa abban volt érdekelt, hogy a forradalom és szabadságharc ne járjon sikerrel. Minden esetben tehát, amikor más népek tragédiája felé tekintünk, tartsuk azt szem előtt, hogy a történelem folyamán, amikor igazán nagy volt a baj, csak és kizárólag saját magunkra számíthattunk. Nekünk senki sem küldött csapatokat. Az ’56-ban beígért segítség azóta is érkezik, de még csak a sajnálatát sem fejezte ki senki. Ahogy ’56-ban a Szuezi válság, úgy ’48-ban a Habsburg Birodalom fennmaradása volt fontosabb a mi szabadságunknál. Velünk senki nem törődött. A szabadságharcban résztvevők, vagy később a megtorlások során a hazájukért életüket adók érdemelnek annyit, hogy ezen a napon, csak rájuk emlékezzünk. Nem kell párhuzamot vonni az ő tetteik, és a jelenkorban a világ más táján történtek között. Fontosak ők annyira, mint a világ bármely más országának volt, vagy jelenkori hősei.

’48 üzenete tehát az, hogy bármilyen is legyen a körülöttünk lévő helyzet, nekünk magyaroknak mindig a végsőkig kell küzdenünk. Össze kell tartanunk.  Soha nem szabad feladnunk, hisz aki feladja, az biztosan veszít! Elődeink is azzal érték el a kiegyezést, hogy nem adták fel. Az összetartás, és a közös nevezőre jutás pedig azért fontos, mert ha baj van, csak egymásra számíthatunk.

Ne azt keressük a másikban, hogy mi az, amiben különbözünk, hanem azt, hogy mi bennünk a közös. Mert bár lehet, hogy sok dologban mást gondolunk, azt azonban soha ne feledjük, hogy mindannyian elsősorban magyarok vagyunk. Ha anno azt nézték volna, hogy miben nem értenek egyet, akkor ez a forradalom el sem kezdődik, és most nem állnánk itt. Ez a két dolog a nehéz időkben a fennmaradásunk kulcsa. Ezt hagyták ránk a ’48-as hősök.

Tiszteljük hát meg azzal őket, hogy ma rájuk emlékezünk, és ami talán a legfontosabb, hőstettüket méltó módon adjuk tovább az utókornak. Emlékezetük csak így maradhat fenn, s ez csak rajtunk múlik.

Tisztelet a Hősöknek! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Hoffman Pál polgármester ünnepi köszöntője

1828. március 15. „Forradalom vér nélkül”

Sokan vagyunk, akinek a legemlékezetesebb ünnepi élményei 1848. március 15-dikéhez kötődnek. Petőfi napja, mondta Jókai Mór és Vajda János.

Örökké emlékezetes nap, írta maga Petőfi Sándor.

Egész nap esett az eső, de a költő azt mondta: „A lelkesedés olyan, mint a görögtűz, a víz nem olthatja el.”

A rákosi vásárt viszont elmosta, így a parasztok, mesterlegények bejöttek a városba „lelkesedni”!

A bécsi, pozsonyi forradalom szikrái nem gyújtották volna lángra a várost, ha a József napi vásárra érkező vidékieknek köszönhetően néhány napra nem vált volna a magyarság fővárosává az akkor még német nyelvű Pest és Buda.

Petőfi szándéka már előző éjjel megfogalmazódott, feleségének mondta: „holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot és ha lelövöldöznek, Isten neki ki várhat ennél szebb halált”.

A bécsi udvar gyorsan meghátrált, a magyar országgyűlés minden kérését elfogadták.

Ezért írhatta március 19-én Jókai cikke címében: „Forradalom vér nélkül”.

Nem telt el sok idő, s a Habsburgok semmibe vették saját ígéreteiket. A magyar szabadság ellen támadtak.

Vérbe fojthatták idegen fegyverekkel a szabadságharcot, de a szellemével már nem bírtak.

1848. március 15-e szent példává nemesedett, mindig ugyanazzal az üzenettel: Nincs fontosabb, mint a szabadság, a nemzet, magyarságunk, hazaszeretetünk.

1848 követelései 140 évvel később, a kommunizmus évei alatt is időszerűek voltak, s van, ami ma is aktuális.

Egy idézet a 12 pontból: „magyar katonáinkat ne vigyék külföldre.”

Napjainkban is megéljük március 15-e örökségét, hagyományait, ezért vannak, akik nincsenek kibékülve velünk. Mi csak azértis fontosnak tartjuk magyarságunkat, kereszténységünket, ilyenkor kitűzzük a kokárdát, s minden sort átélve énekeljük a Himnuszt és a Szózatot.

És nem csak mi teszünk így, így tett tegnap 800 iskolás diák is a Sportcsarnokban, és ezzel az érzéssel tűzték ki piros-fehér-zöld zászlócskáikat az óvodásaink ide az emlékmű köré tegnap.

Tudjuk, a nemzeti érzés és a kereszténység, mint alapvető közös értékek erősen hozzájárultak a nemzeti egység kialakulásához.

Emlékezünk, s egyben erősítjük, segítjük azokat, akik a nemzeti érdekeket képviselik, s nemcsak idegenek által irányított helytartók akarnak lenni.

Köszönöm, hogy együtt emlékezünk!

2023. március 15.

Tököl Város Képviselő-testülete 2023. március 15-én, szerdán az 1848-49-es forradalom és   szabadságharc évfordulójára megemlékezést tartott a Zászlóparkban.

Bosnyák Simonné, az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság tagja köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. A Himnusz közös eléneklését követően Hoffman Pál polgármester mondott köszöntőt. Ünnepi szónok Radnics Levente, az ELTE Gazdálkodás Tudományi Karának hallgatója volt.

A megemlékezést követően a Tököli Weöres Sándor Általános Iskola és a Szárny-nyitogató Művészeti Iskola, majd a Tököli Sváb Hagyományőrző Énekegyüttes műsora következett.

A népi ének tanszak diákjai a szabadságharc népzenei emlékei közül Székelyföldi Kossuth-nótákat énekeltek. A Kiskoszorú csoport nagyszerű táncának címe:” Lóra csikós, lóra!” volt. Őket Busch Ildikó és Kakuk Pál tanárok készítették fel. Az ünnepi műsort Pelsőczy László színművész fellépése zárta.

A megemlékezés koszorúzással fejeződött be. Tököl Város nevében Hoffman Pál polgármester és Gergics Illés alpolgármester koszorúzott. Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is koszorú elhelyezésével emlékezett. A Tököli Református Misszió Egyházközség nevében Horváth Dániel és Kálmánné Krémó Csilla, a Fidesz Tököli Szervezete nevében Moór Tibor és Szilágyi Dezsőné, a Tököli Gazdakör nevében ifj. Gabara János helyezett el koszorút.

Díszőrséget a Tököli Mikecz Kálmán Huszárbandérium és a Halászteleki Bocskai István Szakközépiskola Rendészeti Tagozatának hallgatói adtak. 

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2023. március 17. (péntek) 17,30 órától:

VSK Tököl – Cegléd lány U19 kézilabda

2023. március 18. (szombat) 09,00-16,00 óráig:

Fiú U14 kézilabda mérkőzések

2023. március 18. (szombat) 18,00 órától:

VSK Tököl – Budai Farkasok Rév U23 férfi kézilabda

 

Gratulálunk Nagyváradi Erzsébet kitüntetéséhez

Tököliek százai gratuláltak, s fejezték ki örömüket Nagyváradi Erzsébet színésznő Jászai Mari Díjjal történt kitüntetése kapcsán.

A művésznővel, aki büszkén beszél gyökereiről, s a családi, baráti kötelék erejéről, a tököliek a közeljövőben személyesen is találkozhatnak. Hoffman Pál polgármester gratulációja során ugyanis felkérte a művésznőt, hogy az „Agyigó” című Szabó Magdát bemutató önálló estjét mutassa be Tökölön is. A program időpontjának egyeztetése folyik, várhatóan áprilisban kerül rá sor.

A képen Nagyváradi Erzsébet művésznő és édesanyja a kitüntetés átvételét követően.

Tököl Képviselő-testülete és a város polgárai nevében is gratulálunk!

A városok tervei s a térség jövője

A Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért folyó előkészítő munka során kifejtettem álláspontomat Láng Zsolt kormánybiztos megkeresésére. Hosszú ideje az a véleményem, s ebben a képviselő-testület többségét is magam mögött tudom, hogy a Csepel-szigetre is vonatkozó fejlesztési dokumentumokban meg kellene határozni azokat a határokat, amelyek a térség jövőjét elsősorban az itt élő családok érdekeinek megfelelően biztosítanák.

Polgármesteri munkám során a Tökölt érintő döntéseknél ezeket a szempontokat figyelembe vettem, s érvényre juttatásukra is azt az álláspontot képviseltem, hogy Szigetszentmiklóst és vonzáskörzetét nem lehet egymástól független, különálló tényezőként kezelni. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy az önkormányzati törvény által biztosított települési önállóság térségi jelentőségű döntéseket is eredményez. Kényszer nem alkalmazható.

Tökölön elkötelezettek vagyunk a települési és térségi fejlesztések mellett, ezt minél élhetőbb környezet kialakításával, a természeti táj védelmével, a szolgáltatási és közlekedési körülmények javításával tartom csak lehetségesnek.

Álláspontomat a Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztoshoz, Láng Zsolt úrhoz, s rajta keresztül Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter úrhoz is eljuttattam. Bízom benne, hogy az előttünk álló hónapokban minden meghatározó témakörben lesz alkalmunk polgármesterként egyeztetni, s az egyes települési és térségi szempontokat mérlegelni.

Közlekedési helyzettel kapcsolatos állásfoglalás

Az internetes nyilvánosságban jogosan folyik a vita a térség közlekedési helyzetéről.

Természetesen az önkormányzati működést nem ismerő véleményeknek is helye van, azonban a képviselőknek illik tudatában lenni a hatáskörökkel, többek között a települések területfelhasználási döntéseivel kapcsolatban is. Tököli döntéseinkben törekszünk a térségi szempontok figyelembevételére. Kialakult álláspontot fogalmaztunk meg a mérték nélküli lakosságszámnöveléssel, illetve a fejlesztési területek közlekedési kapcsolatok nélküli felhasználásával szemben. Meghatározó döntéseket azonban csak Tököl vonatkozásában tudunk hozni.

Személyes, korábbi felhívásaim, írásaim arra vonatkozóan, hogy a Csepel-sziget megtelt, nem tudták befolyásolni más települések döntéseit. A több évtizede folyó változások közben a közlekedés javítására csupán a Fidesz-KDNP kormányzás alatt került sor. Ez elsősorban a Gerincút megépítését, az M0 autóút szélesítését, az átmenő forgalmat biztosító útjaink korszerűsítését jelenti. Álláspontunkat a különböző tervezési folyamatokban a szakemberekkel s döntéshozókkal mindig ismertetjük, ezért nem fogadjuk el, hogy a szigetszentmiklósi képviselő-testületi konfliktust Tökölre is kiterjesztik.

A rendet, biztonságot nem cserélhetjük fel a másutt tapasztalható együttműködési nehézségekkel és döntésképtelenséggel. Csakúgy, mint eddig, a jövőben is mindent megteszünk a térségben élők, különösen a tököli családok életkörülményeinek javítása érdekében.

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2023. március 11. (szombat) 18,00 órától:

VSK Tököl – Bugyi felnőtt női kézilabda

 

Tököli Sportpálya (2316 Tököl, Sport utca

2023. március 11. (szombat) 14,30 órától:

VSK Tököl – Gödöllői SK felnőtt foci mérkőzés

2023. március 12. (vasárnap) 10,00 órától:

VSK Tököl – Dömsödi USE U19 foci mérkőzés

2023. március 12. (vasárnap) 14,30 órától:

VSK Tököl II. – Délegyháza KSE IV. osztályú felnőtt bajnoki

Fontos számunkra a tököliek biztonsága

A Tökölön járó vendégeink gyakran megjegyzik, hogy látszik, hogy gondos „gazdái” vannak a településnek. Ezt erősíti az is, hogy rend, nyugalom van a városban. Ennek alapja a jó közbiztonság.

Az önkormányzat és a rendőrség közötti együttműködést a Polgárőrség munkája is segíti. A rendőrség hatékony munkáját támogatja a képviselő-testület azzal, hogy járőr autót biztosít számukra 7,5 mFt-os támogatással. A rendőrségi túlmunkára 1,4 mFt-ot biztosítunk, de a Polgárőrséget is jelentős összeggel, 2,5 mFt-tal támogatjuk. Közreműködtünk abban is, hogy ők is használható, jó járművel járőrözzenek. A városi feladatok ellátását segítik azzal, hogy a szociális étkeztetés családokhoz juttatását is megoldják. Az együttműködés biztosítja a családok nyugalmát. Az idősek biztonságban vannak otthonaikban, a gyerekeket nyugodtan lehet elengedni iskolába, kerékpározni a közeli játszóterekre.

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2023. március 4. (szombat) 09,00 – 15,00 óráig:

lány U14 kézilabda torna

2023. március 4. (szombat) 18,00 órától:

VSK Tököl-Alsónémedi felnőtt női kézilabda

A közösségek is számíthatnak a város vezetésére

Az év első heteiben beindultak a sportközösségek is. A kézilabdázók már bajnoki mérkőzéseket is játszottak a tököli sportcsarnokban, illetve idegenben. A felnőttek mellett az utánpótlást jelentő fiatalok is mozgalmasan készülnek versenyeikre.

Gyakran hallani az utóbbi hónapokban, hogy a települések csak a kötelező feladataik ellátására, a legszükségesebb témák támogatására készítik költségvetéseiket. Mi is így teszünk, de fontos átcsoportosításokkal, szűkítésekkel, a szabadon választott, de a tököliek önazonosságát, büszkeségét, lelki összetartozását erősítő közösségek működését is segíteni tudjuk. A későbbiekben egyenként is bemutatom az együttműködés részleteit, összefoglaló indításként arról tudok beszámolni, hogy a történelmi egyházakat, nemzetiségeket, kulturális és sport közösségeket a tavalyi évhez hasonló rendszerben támogatjuk.

  1. A nagyobb közösségeket közvetlenül a költségvetésből segítjük, így jutnak pénzhez a német, szerb és a horvát nemzetiségek, a katolikus, református, görögkatolikus és a baptista egyházak közösségei, de a Városi Sportkör, a kick-boksz egyesület, a délszláv tánccsoport és a művészeti iskola is ebbe a körbe tartozik.
  2. A kisebb közösségek számára pályázatot írunk.
  3. Mindkét csoportba tartozók számára helyet, illetve helység biztosítási segítséget nyújtunk. Az iskolában működők számára bizonyos óraszámig ingyenes használatot tárgyaltunk le a Tankerületi Központtal. Azok számára, akiknek bérleti díjat számláznak az intézményeink a költségekkel azonos mértékű támogatást biztosítunk.

Nemrégiben számoltam be a Szárny-nyitogató Művészeti Iskola 6 mFt-os működési támogatásáról, ők ezen felül még 8 mFt-ot kapnak a helységbérleti költségeikre, amelyet befizetnek az adott intézménynél, így az az összeg visszakerül a költségvetésbe.

A Városi Sportkör kézilabda szakosztálya az egyetlen közösség, amely nem kap ilyen támogatást, sőt a Sportcsarnokban használt időpontjaikat TAO támogatásból kifizetik. A férfi és női szakosztály 8 csapata a költségvetésből 11 mFt-ot kap, úgy, hogy 8 mFt-ot bérleti díjként visszafizetnek. Különleges helyzet, hogy azt a magas szintet, amelyen csapataink szerepelnek, s azt a nagy létszámot, melyet az utánpótlás csapatok jelentenek 3 mFt-os városi támogatással érjük el. Nem lenne ez kivételes helyzet, ha a TAO támogatás nem működne. Köszönjük a támogatók segítségét, azok közreműködését, akik a kapcsolatokat létrehozták, s persze a Magyar Kézilabda Szövetségnek is a tököli kézilabda család számára biztosított lehetőséget. Nincs felszerelési gond, nincs utazási probléma, van viszont 200 mFt-os önkormányzati vagyongyarapodás a Magyar Kézilabda Szövetségtől kapott Sportcsarnok felújítási és szabadtéri műanyag pálya építési támogatásoknak köszönhetően.

Újabb üzlet kerül a Sziget Center Bevásárlóközpontba

Az OTP Ingatlan Befektetési Alap tulajdonában levő Tököl Sziget Center Bevásárlóközpont rendeltetés módosítási kérelmet nyújtott be a Polgármesteri Hivatalhoz. A kérelem a jelenleg üresen álló korábbi bútor diszkont területére vonatkozott.

A 2440 m2 terület egy részén TEDI üzlet kialakítását tervezik. Az országos hálózatot építő cég ajándék, dekorációs cikkek, játék és íróeszközök, parti, barkács cikkek és drogériai termékek forgalmát tervezi. A kérelmezőt tájékoztattuk, hogy azt a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk.

Gondosóra program

Ingyen igényelhetnek segélyhívó eszközt a 65 év felettiek

Magyarország Kormánya elkötelezett abban, hogy a családokat megerősítse azzal is, hogy az otthonukban élő idős hozzátartozóik biztonságérzetét növelje. A magyar családokban az idős emberek lehetőség szerint saját otthonukban szeretnének élni, ehhez pedig olyan segítségre van szükségük, amely biztonságérzetüket növeli, közösségi kötődéseiket erősíti. Ezért indította el a Kormány 2022-ben a Gondosóra programot, amely a digitális idősgondozás mérföldköve.

Bár hasonló rászorultsági, vagy üzleti alapú jelzőeszköz létezik már, de egyetlen európai országban sincs a Gondosórához hasonló, alanyi jogon járó, minden 65 éven felüli állampolgárt megillető, ingyenes jelzőeszköz, amelyhez az országban mindenhonnan elérhető diszpécserszolgálat tartozik.

A segélyhívó eszközzel az idős ember minden körülmény között képes jelezni, a készülék karon vagy nyakban hordva mindig elérhető.

A Gondosóra igénylése regisztrációhoz kötött.

A https://gondosora.hu/ oldalon egyszerűen, pár perc alatt kitölthetik az űrlapot az érintettek vagy segítőjük.

A készülék átvétele után az eszköz rendszeres töltésén kívül a továbbiakban semmire nincs szükség, hogy a program aktív tagja maradjon az idős állampolgár.

Boldogság és öröm az állampolgársági eskütételen

2023. február 28-án ünnepélyes keretek között Hoffman Pál polgármester előtt tett állampolgársági esküt Begidsán Erzsébet, aki lányai családjával, unokáival érkezett.

Hoffman Pál polgármester elsőként gratulált ahhoz, hogy Begidsán Erzsébet most már hivatalosan is magyar állampolgárrá vált.

Az eskütétel utáni beszélgetéseknél mindig felmerül a Trianon utáni szétszakítottság, a 2004-es szégyenteljes elutasító viszonyulás, s az Országgyűlés 2010. évi döntése, amely több, mint 1 millió magyarnak adta meg a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét és az összetartozás élményét.